2017. december 25., hétfő

Boldog karácsonyt!

Nem fogok nyavalyogni, de nem voltam hangulatomnál idén. Pokolba ugyan nem kívántam az ünnepeket, de annyira nem volt kedvem az egészhez, hogy már bűntudatom sem volt miatta. Az elmúlt két napot viszont élveztem: a közös főzéseket, az uracskám nyúlpörköltjét, a zenét, a sütimámort, a koccintásokat (abból nálunk van bőven), és azt a röhögőgörcsös társasjátékmaratont, ami mellett az ajándékozás már tényleg hab a tortán. 


Megélős, nem túlélős. Őszintén kívánom, hogy a Ti ünnepetek is jól teljen, olyan legyen, amilyennek szeretnétek.

2017. december 14., csütörtök

Könyvjelző karácsonyra

Én egy olyan jófej helyen dolgozom, ahol van ajándékozás karácsonykor. Igazi, kedves ajándékozás, nem az a nyűglődés, amire sokan a suliból emlékeznek. Több hagyományunkat meg is kérdőjeleztük idén, hiszen ahogy változik az iroda személyi összetétele, úgy változhatnak a közösségi igényeink is, van, amit elengedtünk, ezt viszont még mindig szeretjük. Úgyhogy már tart a kis eszem-iszom, amibe mindenki hozott valami finomat, és persze húztunk neveket is a kalapból.


Az ajándékozottam pedig Dalma, az irodavezetőnk. Két éve is Őt húztam, akkor ékszerszettet kapott, idén pedig elsősorban valami Narniásat szerettem volna adni neki. Nagyon közvetlen a kapcsolatunk, gyakran beszélgetünk magánéleti témákról és Ő is táncol, ezeket az élményeinket különösen jó megosztani egymással. És bár nem ismerős SFF témákban, lelkesen hallgatja a fantasy és sci-fi olvasmányélményeimet, és nemrég elmesélte, hogy a testvéreivel gyerekként imádták a Narnia Krónikáit. Dalma vallásos és mondta, hogy régóta szeretné felnőtt fejjel, a bibliai utalások ismeretében újraolvasni.

Ezek mentén szinte adta magát a dolog, valami könyveset szerettem volna és egy szép C. S. Lewis idézetet, hát akkor legyen könyvjelző. Gyors gúglizás után ábrát is találtam az idézet mellé, és egy kis (kis, haha) mezei Paint szerkesztéssel meg is született a terv, már csak a gyakorlatban kellett megvalósítani. Innen is köszönöm a javaslatokat a Kézműves molyok zóna tagjainak :) több nehézség után a vékonyabb karton + matt lakkspray kombó mellett döntöttem, nem volt könnyű menet, azt hittem, nem kapok lakkot, a vastagabb, strapabíró kartont pedig nem vitte a nyomtató, de végül csak elkészült. Sajnos csak egy közepesen vacak telefonos képre futotta, de már ennek is örülök, az ajándékba szánt kreálmányaim szinte soha nem jutnak el a 15 perc hírnévig.


Kapott még egy üveg kávélikőrt, már írom a receptjét :)

2017. november 30., csütörtök

Kedvencek - november

A szokásos kedvences poszt, meglepően könnyű volt most megírni (összeállítani mindig könnyű, de a szavak néha nehezen jönnek). 

Olvasnivaló


Ezt a kört egyértelműen Isaac Asimov uralja, méghozzá az Én, a robottal. Teljesen magával ragadott Asimov stílusa, hozzáértése, az, ahogy a nagybetűs Science Fictiont leteszi az asztalra. Valahogy a robotika témáját mindig közelebb éreztem magamhoz, mint az Alapítványét, és most, hogy már azt is elolvastam, ez teljesen egyértelműen így van. Ebben benne lehet a novellák iránti szeretetem is, passz, de az összes történet páratlan igényességgel festi le a robotok gondolkodásbeli és viselkedési mintáit, miközben végső soron rólunk, emberekről szól, és ezt imádtam. Az egyetlen, ami tüske, méghozzá nagy tüske, az Dr. Susan Calvin, aki fantasztikus. Itt ez a nő, aki az egész életét a munkájának, a szakterületének szentelte, a tudását és az elkötelezettségét bármelyik kollégája elismeri, és amikor épp nem mint robotpszichológusról beszél erről a nőről Asimov, valahogy azt találja érdemesnek megemlíteni róla, hogy csúnya. Csúnya tinilányként, csúnya idős nőként, csúnya, mikor tetszeni akar egy férfinak és kifesti magát, és nem, nem azért nem házasodott meg soha, mert a munkája az élete, vagy mert jobban szereti a robotokat az embereknél, nem. Azért nem lett férje és gyerekei, mert csúnya, és csak egy fantáziában létezik olyan, hogy egy férfi beleszeretne az intelligenciája miatt. Magamat is meglepve egész könnyen túl tudtam ezen lépni, és tudtam élvezni Asimovot továbbra is, és nagyon szeretném elolvasni a Robottörténeteket, csak amikor hátralapoztam (pötyögtem) a jegyzetekhez és megláttam, hogy úgy hivatkozik Mary Shelley-re, mint a nagy költő feleségére, azért el kellett számolnom tízig.

Látnivaló

Ez most nem film vagy (mint általában) sorozat, hanem egy színdarab. A PTE-nek van saját egyetemi színháza, csupa hallgatóval. Egyik kolléganőnk is tagja a társulatnak, így részben Őt szerettük volna megnézni, de engem a darab is nagyon megfogott: Federico Garcia Lorca Vérnásza. Nagyon tetszett, mind a története, mind a megvalósítása, elképesztően profi munkát láthattunk, imádtam a fekete-fehér látványvilágot, a kolléganőnk pedig csodás volt. Elkezdtem olvasni a drámát, de rossz időpontot választottam, nem tudtam befejezni az előadásig, ami egészen érdekes színházi élményt adott: voltak feltevéseim, jóslataim a történetről, amik nem jöttek be, sőt, a darab kifutására egyáltalán nem számítottam.

Hallgatnivaló


Jó pár éve hallottam az Evergreyt élőben, azt hiszem, az utolsó előtti olyan Rockmaratonon, ami Pécs mellett volt. Nagyon tetszett, amit alakítottak, le is vadásztam pár lemezüket, aztán valahogy nem követtem figyelemmel a munkásságukat. Valamelyik nap viszont eszembe jutottak, és azóta rongyosra hallgattam a legújabb lemezt, a Storm Withint. Majdnem a címadó dalt könyveltem el ide, aztán a Lidlben sorban állva megszólalt a fülemben a The Paradox of the Flame hegedűje, és azt hittem, meghalok.

Mik voltak a Ti kedvenceitek? :)

2017. november 24., péntek

Új melltartóhoz új öv is kell

Nagyon benne vagyok a táncos tartalmakban, bocs :) de ezt már szerettem volna pótolni. 


Nem tudom, hogy szerencse vagy nagy kár, hogy nem láttok, amikor kreatívkodok, de vannak állapotok, amiket nem tudok szavakkal visszaadni. Nem tudom elmondani, hogy kínlódtam, mikor nem akart eszembe jutni, hogyan díszítsem az új hastáncos melltartómat, hogyan pakoltam elő akkurátusan az összes díszt, hogy aztán csak nézegessem a melltartót és végül elpakoljam az egészet. És azt sem, hogyan pörögtem fel, amikor már az utolsó simításain dolgoztam, hogy alig készült el, én fejben már a hozzá illő övet terveztem. Nem bírtam magammal, nem tudtam leállni. Sőt, az egyik kagylós, virágszerű díszt már rég megvarrtam, csak úgy, és mivel ugyanilyen gyöngy került a melltartóra is, szinte adta is magát a dolog.


Amiben még biztos voltam, az a forma, szerettem volna egy kis ívet, hogy könnyebben rásimuljon a csípőre, ezért két darabból állítottam össze. Nem lett az igazi, de azért jobb, mintha teljesen egyenes lenne. Tuti volt ugye a két kagylós dísz, és a szalag (amit a melltartóhoz vettem, de végül nem használtam fel), több övet láttam ilyen megoldással, megtetszett. És persze a karikák, ezeken fűzi át az ember a zsinórt (valamilyen pamutos szalagot), oda sem kell rögzíteni, csak el ne hagyjam. Inkább a díszítés okozott némi fejtörést.


Eleinte nagyon sajnáltam, hogy nem tudom ugyanúgy díszíteni, mint a melltartót (kifogytam néhány díszből, és ki tudja, mikor tudom pótolni őket), nagyon sokat kattogtam ezen, de végiggondolva nem is baj, épp azt szeretem a törzsi fúzióban, hogy nem kell mindennek, a legapróbb részletekig passzolnia, belefér az egyediség, és ha ugyanúgy díszítem, mint a melltartót, akkor úgy éreztem volna, hogy csak együtt működnek, külön-külön nem. Viszont így mások, mégis passzolnak. Kapott fém és sima kagylókat, zöld gyöngysort és érméket. Nem sokat, de elég is ennyi.

Egyszer már volt rajtam, nyomja a csípőcsontomat,
de kit érdekel :)

2017. november 19., vasárnap

Érmés törzsi nyaklánc

Vagy talán inkább fúziós...
A nyáron tobzódtak bennem a kreatív energiák, több hastáncos ruha projektet sikerült befejezni vagy legalábbis finisbe érni velük. Kezdtem is elkeseredni, ahogy fogyott a varrnivalóm, és már nagyon ideje volt valami ékszert is alkotni.


Mikor elkezdtem fellépni, több hastáncos ékszert is gyártottam magamnak, de szép lassan leváltottam szegényeket újakra, a legtöbbel valahogy nem éreztem jól magam, nem illettek a ruháimhoz, nem viseltem őket olyan büszkén, mint általában a saját készítésű ékszereimet. Az új melltartóhoz beszerzett szerelékek viszont megihlettek és olyan boldog vagyok, úgy érzem, olyat sikerült most összehoznom, ami hosszútávon megállja majd a helyét.


Elég kicsi és egyszerű a többi nyakláncomhoz képest, de vannak napok, főleg nyáron, mikor nem kívánja a bőröm azokat a nagy fém ékszereket, vagy koreók, amiknél félő, hogy beleakadnak valamibe (kendőbe, hajba, a másik táncosba...), és érzem, hogy akkor jól fog jönni.

Már ránézni is jól esik, simán hordható akár utcára is, bár civilben valószínűleg hülyét kapnék az állandó csörgéstől :)

2017. november 14., kedd

Stenonis és a hastánc

Még nyár végén tudatosult bennem, hogy idén ősszel lesz öt éve, hogy hastáncolok. Jó érzés volt már akkor is belegondolni, de még jobb most, hogy eszembe jutott, bizony a napokban van az évforduló. Emlékeztem, hogy írtam erről a régi blogon, és meg is találtam azt a bejegyzést: 2012. november 10-én írtam, hogy megtaláltam az egyetemi jógaoktató honlapját, amiből kiderült, hogy hastáncol, és hogy a kövi órán jelentette be, hogy indít kezdő csoportot, amire járni fogok. Vagyis, ki tudja, milyen lesz az első óra, de a stílus nagyon tetszik és szeretném csinálni.
2013 januárjában már arról írtam, hogy teljesen magával rántott, hogy nem is gondoltam volna, de megtaláltam benne magamat.
Nagyon más volt egyébként az első óra, mint amire számítottam. Elsősorban a hangulat és többi lány miatt izgultam, nem tudtam, milyenek lesznek, eleget mozogtam női közösségekben és korcsolyás-táncos körökben ahhoz, hogy ez aggasszon. Ezen gondolkodtam, ahogy először baktattam a régi tánctermünk felé, ahol kiderült, hogy a kezdő csoportba rajtam kívül édesanyám korabeli barátnők járnak, akik úgy döntöttek, kipróbálnak valami újat. Családias és közvetlen óra volt (mint aztán később mindegyik). Közel lakunk egymáshoz, így amíg egy csoportba jártunk, minden héten elhoztak autóval. A következő másfél évben lépkedtem a csoportok között, míg egyszer csak ott találtam magam a fellépőben, és egy verseny koreográfiában. Az Oriental Fusionettben.
Anno majdnem tíz évig korcsolyáztam, és nagyon szenvedtem, mikor abbahagytam, nem is csak a jég hiányzott, hanem bennem maradt egy űr, és nem tudtam, ki vagyok, ha nem vagyok korcsolyázó. Sokáig azért nem jártam ki a pályára, mert nagyon hiányzott. Most azért nem járok, mert egyáltalán nem hiányzik. Mikor idén januárban apum elvitt korcsolyázni Orfűre és a Malomvölgyi-tóhoz, jó volt kint lenni, jó volt korcsolyát húzni, és jó volt szembesülni azzal, mi az, ami még megy, mi az, ami már nem. Éreztem, hogy más a testem, mint volt, hogy máshol van a súlypontom, hogy sok mozdulat nem jön természetesen, de nem fájt. Nem éreztem a veszteséget. Eltelt jó pár év, és jött a helyébe más, de nem csak arról van szó, hogy a tánc kitöltötte azt az űrt.
Az egyik ismerősöm, aki viszonylag közel állt úgy általában a koricsapatunkhoz, megkérdezte tőlem még tavasszal, hogy jól érzem magam most a táncban, vagy jobban. Erre akkor hirtelen nem tudtam válaszolni, és nem is szívesen mentem volna bele mélyebben, de az a helyzet, hogy jobban. Imádtam a csapatot és imádtam jégen lenni, de a végén már nem éreztem magam ízig-vérig sportolónak. Nyűg volt minden erősítő edzés, tudtam, hogy nem vagyok elég hajlékony, és nem éreztem a tüzet, ami tovább hajt akkor is, mikor tizenharmadszorra ígéri meg az edző, hogy ez volt az utolsó. Ami pedig ennél fontosabb, bár nem biztos, hogy el tudom magyarázni, mit érzek... én szinkronkorcsolyáztam, ami csapatsport, és bár soha nem éreztem elnyomva magam, olyan szabadságot kapok a tánctól, és a tánccsoportban, amit azelőtt nem. Ez ott van néhány külsőségben is, egészen más most összeállítani a fellépőszettjeinket, mint anno megvarratni az ugyanolyan kűrruhákat. És megnyilvánul a fellépéseinken, mert a színpadon mind önálló, személyiséggel rendelkező táncosok maradunk, miközben ugyanazt a stílust képviseljük és olyan összhangban táncolunk, mintha egyetlen nő lennénk. Ennek szellemében járunk az órákra, készítjük a koreográfiákat és ennek szellemében gyakorlok én is otthon. Fontos, hogy beleadjam magam, önmagam, fontos, hogy legyen saját stílusom. Számít.
És ettől jobb.

2017. november 12., vasárnap

Halloween parti, avagy stenonis Halálként

Egy rövid jelentés az idei Halloweenről, beszámolónak azért nem merném nevezni :)


Hosszú évek óta először rendeztek olyan Halloween bulit a városban, ami nekem való, mióta a Toxic bezárt, semmi hasonló nem volt - eléggé más lett a rockélet itt Pécsen, mióta az a hely nincs meg. Nagy koncertekre alkalmas helyszín mindig volt és lesz, a kicsi, olcsó rockbulik viszont csak az utóbbi egy-két évben pörögtek fel újra. A Ti-ti-tá koncertjeit kimondottan élveztem mostanában, és idén Halloweenkor minden klappolt: klassz pécsi bandák, jó kis helyszín, rock 'n' roll és beöltözés, szóval mikor ezt meghirdették, azonnal felvéstem a naptárba, és fel is kerekedtünk egy barátommal kivenni a részünket a mókából.


2017. november 8., szerda

Kedvencek - október

Be akartam számolni előbb a Halloween-buliról, de valaki lusta volt fotókat és bejegyzést szerkesztgetni - ez a valaki én voltam. Talán hétvégén :)


Olvasnivaló



Befejeztem végre a Lord Valentine kastélyát, többnyire a buszon volt időm olvasni, de ezek a leírások sokkal többet érdemeltek volna, így elég lassan haladtam vele. Pedig nagyon tetszett. Volt bennem némi hiányérzet, mert ez egy elképesztően naiv és könnyed sztori: a szereplők egytől egyig kedvelhetőek, a konfliktusok gyorsan és egyszerűen elsimulnak, a kalandok pedig olyan... kalandosak, na nem annyira, hogy izgulni kelljen a végkimenetelért, de akkor is. Elég egyhangú egy idő után, ugyanakkor ez a könnyedség nagyon szórakoztató is. Arról nem is beszélve, hogyan tárul elénk Majipoor, a bolygó világa, ahogy utazunk a főszereplőkkel, elsősorban Valentine-nal elveszett öröksége felé. Elképesztően részletes és nagyon hosszú leírásokról van szó, abból a fajtából, amitől csak még többet akarsz tudni Majipoor éghajlatáról, szokásairól, értelmes lényeiről és közigazgatási rendszeréről. Bár nagy életbölcsességeket nem kell várni tőle, én azért találtam benne megszívlelendő tanácsokat, a felelősség felvállalásáról, és a nehezebb út vállalásáról.


Néznivaló



Egészen minimális listából válogathatnék, ha lenne lista... de befejeztem a Shadowhunters második évadát és egész jó volt. Na, nem volt egy magasröptű valami, és hiába figyel ott az e-book olvasómon, továbbra sem tudom rávenni magam, de kell az ember lelkének néha egy kis fantasybe oltott tinidráma. Egy kis igazi guilty pleasure, hiába van annyi, már ránézésre is sokkal jobban megírt és előadott történet a sorozatpiacon. Mentségemre szóljon, Will Tudor Sebastianja egészen csodálatos.

Hallgatnivaló


Nem nagyon reklámozom, de eddig különösebben nem szerettem a The Cure-t. A Burnt igen, hogyne, de akárhányszor próbáltam közelebbről megismerkedni a zenekar munkásságával, arra jutottam, hogy ez nem, nem tudom elviselni. A múltkoriban hosszasan beszélgettünk zenéről egy picit távolabbi kollégával, aki ajánlott nekem két The Cure albumot, amiért nem tudok elég hálás lenni. A Kiss me... csak félig-meddig talált be (album szintjén nem, egy-egy szám erejéig sikerült neki), a Pornography viszont kilóra megvett. Minden másodperce tömör, sötét, gótrock gyönyör.


Mik voltak a Ti kedvenceitek? :)

2017. október 31., kedd

Halloween tag Tipegő Zombitól

Hova tűnt az elmúlt év? Mintha tegnap lett volna tavaly Halloween.
Évek óta először, ma végre eljutok egy Halloween buliba, koncertekkel és beöltözéssel, még mindig alig merek belegondolni... beszámolok majd mindenképp, meg ha tényleg sikerül beöltöznöm, arról is, de jó szokásomhoz híven, szerettem volna egy kérdéssort is kitölteni. Böngészgettem, van-e olyan a témában, amit még nem töltöttem ki, és Dórinál rá is akadtam egyre. Most én viszek taget Tőled :)


Mi a kedvenc halloweeni filmed?
Amikor ilyen kérdésekre próbálok válaszolni, mindig keresek valami ajánlót vagy listát halloweeni filmekről, hogy mégis legyen fogalmam róla, mit takar a kifejezés... Halloween idején játszódók? Klasszikus horror filmek? A holló?
Na mindegy, valahol megy majd az Addams Family 1-2, ha itthon ragadnék, szívesen bevackolnám magam elé :)

Van valamilyen emlékezetes (félelmetes és/vagy vicces) momentuma számodra?
Nem mondhatnám, bár az Akvárium-Terrárium pincéjében, a gondozókkal és önkéntessekkel karöltve halálra rémisztgetni a látogatókat minden évben nagyon jó buli volt.

Mennyire élvezed/várod a halloweent? Miért?
Nagyon :) a külsőségei egy dolog, de számomra van valami morbid csodája annak, ahogy szemberöhögi az ember a halált.

Válassz három valakit, akinek beöltöznél. Kik lennének?
Behemót, Vengerbergi Yennefer, Halál (The Sandman).

Mi a kedvenc halloweeni sminked, ruhád, frizurád? (lehet több is)

Mostanában rákattantam a vénákra, de nem találtam még olyan jelmezt vagy alkalmat, ahova kipróbálnám, na meg türelmem se lenne hozzá.



Mi a kedvenc halloweeni dekorációd?
Koponyák minden mennyiségben jöhetnek, bár ez részemről nem kifejezetten halloweeni. Képeken a lelógó dekorok tetszenek a legjobban, de ha abból indulok ki, mennyire tud idegesíteni a ruhaszárító a fürdőben, valószínűleg ilyen sosem lesz az otthonomban.

Melyik a kedvenc fantázia lényed (pl. vámpír, zombi, vérfarkas…stb)?
Vámpír, egyértelműen. Meg az Alien.

Mitől irtózol/félsz?
Csigák.
A régi blogon talán sosem említettem, szóval csak most, csak nektek.

Hiszel a szellemekben?
Nem. De még bármi kiderülhet.

Ha egy töklámpás fénye mellett találkozhatnál bárkivel (akárkivel, élő, holt, kitalált figura), ki lenne az? Miért?
Vár még néhány tag piszkozatban, az egyikben van is hasonló kérdés, és ugyanazt válaszolnám itt is:
Gabrielle de Lioncourt mindig is egy rejtély volt számomra, de Pandorával is el... kávézgatnék, vagyis hát én kávéznék, Ő meg remélhetőleg nem inna semmit. Senkiből.


Ti mit terveztek ma estére? :)

2017. október 29., vasárnap

A filofaxom és én

Harmadjára esek neki ennek a bejegyzésnek :) Még Smejka posztja után szerettem volna megírni, csak aztán... aztán mindig arra vártam, hogy szebb, jobb, mutogatnivalóbb legyen, pedig ez pont az a műfaj, ami talán soha nincs igazán készen, hiszen jó esetben folyamatosan változik, alakul az igényeinknek megfelelően. Íme az enyém, a 2017 őszi állapotában.


Tavaly kezdtem el filofaxozni és emlékszem, nem is értettem előtte, mire jó ez, macerásnak és indokolatlanul csicsásnak tűnt. Évente vettem egy olcsóbb határidőnaplót, amit jó esetben márciusig vezettem, utána meg random noteszekbe firkáltam, szóval azt hittem, totál alkalmatlan vagyok én erre, pedig a gyűrűs kalendárium nagyszerűen egyesíti a firkálás és az időmenedzsment iránti igényeket. Most már tudom :) Az első filofaxom egyébként igazi impulzusvásárlás volt, az írószerben járva beleszerettem, aztán fogtam magam, rendeltem mindenféle lapokat, most meg ott tartok, hogy ezek egy részét magam nyomtatom, és már a harmadik filofaxomat nyúzom. Megy ez. És persze imádom mások hasonló bejegyzéseit.


2017. október 25., szerda

Madárkoponyás medál

Evezzünk vidámabb és kreatívabb vizekre :)
Még tavaly rendeltem valami irdatlan mennyiségű alapanyagot, mindenféle magyarországi ékszerkészítős webáruházból. Köztük annyi fityegőt, amit talán az életben nem használok el :) agancsok, sárkányok, denevérek, madárkoponyák. Utóbbiból asszem ötöt, ami nem hangzik soknak, de tekintve, hogy nem adom el a saját készítésű ékszereimet, saját használatra azért mégsem kevés. Egy kapott egy szerelőkarikát és önmagában hordom, különböző láncokon. Egy pedig erre a medálra került fel.


Az ötlet a Pinterestet bújva jött, böngészgetés közben (ami egyre ritkább, fárasztanak az ajánlott pinek) ehhez hasonló medálokra bukkantam és gyorsan el is könyveltem magamban, hogy én ilyet sajnos nem tudok csinálni. Aztán csak nem hagyott nyugodni, egyre többet gondolkodtam rajta, egyre többször vettem elő az alapanyagokat, nézegettem, illesztgettem őket, és egyszer csak nekiestem.


2017. október 17., kedd

Volt egy fellépésünk még tavaly nyáron, amit el akartam mesélni. Ki akartam írni magamból. Aztán inkább megtartottam magamnak. Nem tudom, miért, talán akkor elég volt, hogy ott van piszkozatban. De most elmesélem.
Szóval volt egy fellépésünk még tavaly nyáron, egy fesztiválocskán. Kimondottan jól ment, és volt velünk egy dobos, élő dob ment a koreók mellé, király volt. Utánunk egy komlói rockzenekar lépett fel, apummal és az urammal kedveljük őket, így egyértelmű volt, hogy maradunk, ott volt apum egyik régi osztálytársa, jó buli volt, az egész este jó volt tulajdonképpen, egy pontig.

Elég hülye elrendezésű művházban volt a rendezvény, valószínűleg egy régi udvarházat újítottak fel, a nézőtérre, a színpad mögötti helyiségbe, a büfébe és a mosdóba is külön ajtón lehetett bejutni a teraszról, ennek köszönhetően az este folyamán jó párszor megmutathattam magam az odakint iszogató úriembereknek, előbb talpig sminkben, egy szál melltartóban, aztán bakancsban és bőrdzsekiben. Valamikor éjfél magasságában kimentem a mosdóba, és egy 6-8 fős társaságtól kaptam is meghívást erre meg arra, amiket határozottan de mosolyogva hárítottam, nem tűntek különösebben veszélyesnek, meg hát ez olyan megszokott, apum osztálytársa is említette az este folyamán, hogy kapott ajánlatokat.

Már bent voltam a fülkében, amikor hallottam valamit, az ajtó nyílását meg valamilyen szóváltást, de nem is foglalkoztam vele, kijöttem, megmostam a kezem, majd megláttam a páromat a mosdó előterében. Fura volt, hogy ott van és elég feldúltnak tűnt, de még tetszett is, hogy milyen édes, hogy elém jött... nem raktam össze a képet. Csak abban a pillanatban esett le, mikor nyitottam az ajtót, és a már említett 6-8 fős banda ott állt, szoros félkörben az ajtó előtt. Nem volt balhé, pár másodpercig méregettük egymást, majd félreálltak, valamit beszólogattak, amíg visszamentünk a művház nézőterére, de nem emlékszem már, hogy konkrétan mit.
Különösebben nem pánikoltam be, ahhoz túl szürreális volt az egész, de azért mellbevágott, amikor megláttam őket a wc ajtajában. Meg amikor a kedves elmesélte, hogy rossz érzése volt, és gondolta, elszív egy cigit a mosdó előtt, aztán meglátta, hogy jönnek utánam és benyitnak... Mivel nem jöttek nekünk, és a nem épp nagydarab emberemtől is megijedtek annyira, hogy végül a wc ajtaján kívül maradtak, volt egy olyan érzésem, hogy nem bántottak volna. De mi van, ha mégis... mi van, ha az uram nem jön utánam a biztonság kedvéért? Mi van, ha belöknek mosdóba, vagy neadjisten az egyik fülkébe? A lehető legrosszabb forgatókönyvek pörögtek a fejemben, majd úgy három zeneszám után konstatáltam, hogy jó, nekem akkor itt vége a koncertnek. A páromnak mondanom sem kellett semmit, csak ránéztem és már vette is a kabátját. Szerencsére ezek áttették addigra a székhelyüket a büfébe.

Az igazán érdekes az, ami utólag jár a fejemben. Elsőre az, hogy igazából megúsztuk. Igazából nem történt semmi. Majd jobban belegondolok és rájövök, hogy az, hogy nem érzem magam áldozatnak, hogy nem nyúltak hozzám, nem erőszakoltak meg és nem vertek félholtra mindkettőnket, nem jelenti azt, hogy nem történt semmi. Ezek a srácok úgy gondolták, vicces, macsó és izgalmas beszólogatni, ijesztgetni, követni, zaklatni, határokat átlépni, az történt. És nem mentség az, hogy csak a szájuk nagy, hogy részegek voltak, vagy hogy én mennyire tűntem olcsónak és bármire kaphatónak a hastáncos szerelésemben.

2017. október 9., hétfő

Kedvencek - szeptember

Nem vagyok elkésve, még nem :)

Olvasnivaló



Itt nehéz igazságot tenni, de legyen talán Gaiman régóta húzott-halasztott novelláskötete, a Felkavaró tartalom (a Lord Valentine kastélya is fantasztikus, de arról - vagy a trilógiáról - még biztosan lesz szó). Tavasszal, az Amerikai istenek befejeztével azonnal előkaptam ezt és a Törékeny holmikat, mindkettőben van egy-egy novella Árnyékkal, amiket gyorsan be is faltam. Tetszettek is, a Felkavaró tartalom viszont itt elakadt és csak hónapokkal később vettem fel a fonalat. Ami hiányzott, az a Gaiman-féle kommentár a novellákhoz, én ezeket nagyon szeretem. És valahogy, nem is tudom, ezek az írások most nem voltak olyan erős hatással rám, és összességében nem is volt olyan felkavaró élmény, mint a Tükör és füst vagy a Törékeny holmik, amik olykor tényleg kitéptek belőlem valamit. Persze vannak ebben is nyugtalanító darabok (a legjobb értelemben), de a legtöbb inkább megmosolyogtatott valamilyen módon, ami egészen új élmény volt. Tetszett.


Néznivaló



Végre egyben, teljes egészében megnéztem a Más világot. Fel nem fogom, hogy maradhatott ki, mindig is látni akartam, de vagy elaludtam vagy máshoz volt kedvem, pedig igazán kár lett volna lemaradni róla. A történetről nagyon röviden annyi, hogy adott egy csonka család, fényérzékeny gyerekekkel és enyhén idegbajos anyával (meg a háborúban eltűnt apával), akik egy iszonyúan félreeső, régi házban élnek, ahová új személyzet érkezik, de mintha nem ők lennének az egyedüli új lakók. Az anya bármennyire is próbálja tagadni és reális magyarázatot keresni, nagyon úgy tűnik, hogy kísértetek vannak a házban, és a szolgálók körül sem stimmel valami. Sőt, az anyával sem stimmel valami... Baromi hangulatos, igazi hátborzongatós film.

Hallgatnivaló


Még mindig Alice Cooper hatása alatt vagyok. A koncerten elhangzott a School's Out, méghozzá az Another Brick in the Wall-al összedolgozva. Keresgéltem, de nem találtam az Alice-számok között, azt hittem, olyan különlegesség, amit csak élőben szoktak előadni. Aztán csak meglett a titok nyitja, ugyanis Alice Coopernek, Joe Perry-nek és Johnny Deppnek(!) van egy közös bandája, a Hollywood Vampires, és az azonos című albumukon szerepel ez a szám. Brian Johnson és Slash is közreműködött benne, minden másodperce aranyat ér.



Mik voltak a Ti kedvenceitek?

2017. október 3., kedd

Reggeli rutin

Nem vagyok egy morning person, bármennyire is szeretném. A helyzet egész más, mint kamaszkoromban, messze vagyok attól a hétalvótól, magamtól is normális időben ébredek, sőt, amikor magam választhattam meg a beosztásomat, akkor is a korai kezdésre voksoltam. Élvezem a reggeleket. Egy gond van: képtelen vagyok felkelni. Háromszor nyomok szundit, és mikor végre kihámozom magam a világfájdalmamból, a produktivitásom bizony az ágyban marad.
És itt már bőven nem a lekésett buszokról van szó, egyszerűen vannak reggelek, amikor már azt is eredményként könyvelhetem el, hogy megittam a kávém és rendesen felöltöztem. Ide rutin kell.



2017. szeptember 28., csütörtök

A-England kívánságlista

Ez az ősz a szanálásé. Kiszanáltam két szatyornyi ruhát, tucatnyi sminkcuccot, meg a körömlakk készletem felét. Nem túlzok :) a kolléganőim segítségével utóbbiakból végül csak kettő maradt nálam, aminek nagyon örülök - mellbevágó élmény volt szembesülni azzal, hogy a termékek, amikért az üzletben még megvadultam, és nem volt olyan opció, hogy otthagyjam őket, most, megválva tőlük, semmilyen érzést nem váltottak ki belőlem. Az elmúlt években (bár nem tudatosan emiatt) nem is vásároltam újabbakat, egyszerűen már nem csavarja el a fejem semmi - kevés kivétellel. A-Englanddel még mindig kilóra meg lehet venni.


Az áraik szerencsére kijózanítják az embert, de ez az a márka, amire hajlandó vagyok költeni. Egyszer-egyszer, karácsonykor vagy a szülinapomra. Inkább erre, mint öt másik, olcsóbb darabra, csak úgy random. Sötét tónusok, különleges árnyalatok, egyedi témák... minden körömlakk maga a megtestesült költészet, romantika, vagy gótikus regény.


2017. szeptember 19., kedd

A könyveink, ha eláztak

Nem szoktam kádban olvasni, esőben se nagyon, de ez a videó azért baromi hasznos lehet, ha mégis úgy járunk, ahogy. Nem igazán értettem, miért engedik meg a Tudásközpontban, hogy vizet vigyél be magaddal (csak örültem neki, szép is lenne lejárogatni a ruhatárhoz), így már világos :)

2017. szeptember 6., szerda

A régi zenekaros póló új élete

Annie Öcsém pólói sorozata óta azon merengtem a nyáron, mit lehetne kezdeni a régi pólóimmal. A bandák egy részét már nem hallgatom (annyit), és amikor régit írok, akkor azt úgy értem, nagyon régi, formátlan, lyukas, kifakult, főleg kifakult... még a Perwoll Black Magic előtti érából származnak, pont a kedvenc Nightwish pólómat a legnagyobb jóindulattal sem lehet már feketének nevezni. Az Iron Maiden pólómat viszont nagyjából igen, és emlékszem, ez volt az első olyan zenekaros pólóm, ami jó is volt rám, persze a női szabás elterjedésétől még mindig messze voltunk, de legalább nem lógott. Veszprémben vettem, több mint tíz évvel ezelőtt, emlékszem, hogy 2006-ban ebben szilvesztereztem.


Sokat is hordtam, aztán még többet pihent a szekrényben, és bár azt hittem, a molyok csak a spájzunkra utaznak, talán mégsem, legalábbis megrendítően sok lyuk díszíti, aztán ki tudja, talán magától produkálta. Mivel én nem vagyok olyan profi, mint Annie, a Pinterestet kezdtem el bújni hülyebiztos egyszerű leírások és inspiráció után, és ennél a pinnél kötöttem ki. Laza, kisebb csavarral a vállán, nekem való.


A vállai szinte egy az egyben ezt is követik, a nyakkivágás kisebb lett és a csomókat pár öltéssel is rögzítettem, illetve feleslegesnek éreztem szegecselni (ez ügyben mondjuk még lehet, hogy meggondolom magam). Valamit szerettem volna kezdeni az aljával is, és a lyukak miatt végül úgy döntöttem, adjunk neki - vagyis kapott még több lyukat és hasítékot, amiből jutott a nyakkivágáshoz is, csak az összhang miatt.


Egész csinos lett a maga módján :)

2017. augusztus 28., hétfő

Kedvencek - augusztus

Újabb tartalom a régi blogról, szerettem volna áthozni, mert egész következetesen tudtam vezetni és szerettem is összeszedni. Imádok olvasni és filmet nézni, nagyon szeretem a zenét, de nem tudok igazán írni ezekről, legalábbis visszaolvasva egyik témába vágó bejegyzésemmel sem voltam elégedett (ne tudjátok, mennyit kotlok egy-egy molyos értékelésem fölött...). Azért ki tudja, bárhogy alakulhat, de szerintem főleg ebben a formában fogok beszámolni az élményeimről.

Olvasnivaló


Alig olvastam a nyáron. Júniusban még igen, de a július-augusztus igen szegényes volt ebből a szempontból. Viszont nekiálltam Ted Chiang novelláskötetének, az Életed történetének, és valami elképesztő ez az ember, tényleg. Lenyűgöz, hogy mennyire ért ahhoz, amiről ír, hogy mennyire érdekli, és mennyi munka van mögötte. Néha nehéz olvasni, néha meg konkrétan hülyének érzem magam hozzá képest. És néha egészen megrendítő, legalábbis a címadó íráson nagyon jót sírtam volna, ha épp nem a buszon ülök. Szeretem a novellákban, hogy döbbenetesen mélyre tudnak nyúlni az emberben, és Chiang történetei ilyenek.

Néznivaló


Addig ajánlgatta a kolléganőm, amíg elkezdtem nézni a Twin Peakst (az eredetit). Komolyan nem értem, hogyan maradhatott ki az életemből, nagyon élvezem. A múlt héten beszélgettünk róla ebéd közben, részletesen kifaggatott a véleményemről és elmesélte, hogy az anyukája (ahogy az enyém is) milyen rémisztőnek tartotta a sorozatot, mennyire parázott, mikor nézte anno, és megtárgyaltuk, hogy hát igen, nagyon hatásos az atmoszférája és tényleg félelmetes lehetett, de azért máshol van az ingerküszöbünk, ijesztőnek legalábbis nem neveznénk. Erre a beszélgetés másnapján néztem egy részt, amin majd összepisiltem magam és igen, rohadt ijesztő volt. Jó ez, na.

Hallgatnivaló


Alice Cooper. Voltunk FEZEN-en és őrületes volt, a hangja, a kiállása, a zenekara... Nem számítok rá soha, hogy hallom a kedvencemet, szóval mikor mégis... áhh, nem lehet visszaadni, nagyon boldog vagyok, hogy ott lehettem, élmény volt.

És a Ti kedvenceitek? :)

2017. augusztus 23., szerda

Darkling tag

Emlékszem, mikor végigment a magyar blogokon ez a tag, arra viszont nem, hogy én miért nem töltöttem ki. Az elmúlt napokban új blogokat kezdtem el követni, amiken épp most megy körbe, és annyiszor szembetalálkoztam vele, hogy felbuzdultam, és pótoltam ezt a hiányosságot.

Egyszerű kérdések

Mi a kedvenc illatgyertyád?

Gyertyából vanília, füstölőből szantál, bár őszintén nem is emlékszem, mikor gyújtottam bármelyiket is utoljára.

Kedvenc könyved?

Ha egyet, és csak egyet lehet mondani, akkor azt hiszem, a Végtelen történet. Nem ez az egyetlen könyv, amit sokszor újraolvasok, de talán ez az, ami mindig képes újat adni, mégis megőrizni a korábbi élményeket is.

Tea vagy kávé?

Kávé, vagyis inkább kávés tej.


2017. augusztus 18., péntek

Új hastáncos melltartó

A hastáncos fellépésekre a ruháink egy részét varratjuk vagy magunk készítjük, például a melltartóinkat. Az első fellépésemre is én csináltam a sajátomat, amit kb. egy év múlva cseréltem le egy új, profibb darabra. Profibb abban az értelemben, hogy sokkal átgondoltabb volt a koncepció és a megvalósítás is, megszabadultam a pántjaitól, beborítottam az egészet fekete anyaggal, és az új pántok fém karikák segítségével kereszteződnek a háton. Azóta is abban lépek fel, szeretem is nagyon, de már elég régóta megvan, plusz közben csináltam még egyet (vettünk csodás új szoknyákat, amikhez passzoló felső dukál :)) és elindult a vezérhangya, hogy jó lenne egy új fellépős melltartó, egy elegánsabb, sötétebb, ezüst színű díszekkel... szép lassan be is szereztem mindent hozzá, már csak rá kellett szánnom magam.



2017. augusztus 12., szombat

Dark szempillaspirálok (nem csak) dark lányoknak

Még a régi blogon is került elő olykor sminkelős-tollászkodós tartalom, és úgy döntöttem, nem vetem el a váltással. Eskü nem megyek át beauty blogba, de ha látok-veszek, vagy épp alkotok magamon valami klassz dolgot, azt szeretném megosztani Veletek, ez is az ízlésem része, és néha megérdemlik a teljes bejegyzést, nem csak egy insta posztot. Főleg, ha olyasmi, ami mást is megmosolyogtathat :)



Imádom a szempillaspirálokat. Ha csak egy sminkterméket használhatnék, ez lenne az. Szeretem a dögös rúzsokat és a gyönyörű tusvonalakat, de magukban számomra befejezetlenek, a szépen festett pillasor teszi fel az i-re a pontot. Emellett már önmagában nagyszerűen mutat és feldobja akár a sminkeletlen arcot is. Ugyanakkor, ha választani kellene egy sminkterméket, amire nem szeretek sokat költeni, újfent a szempillaspirál nyerne... nem adok ki nagy összeget valamire, amit pár hónap múlva a saját érdekemben ki kell dobnom. Nem mondom, életemben egyszer használtam egy iszonyú drága spirált és olyan is volt az eredmény vele (mint a lepkeszárnyak, a szemöldökömig íveltek fel a pilláim *.*), de szerencsére az olcsóbb, jellemzően a csóróbb fiatalabb célközönséget megszólító márkák is tudnak virítani.

2017. augusztus 6., vasárnap

Fekete fagyi

Azt hiszem, pont ilyesmire lenne jó egy facebook oldal, de egy ekkorka blog igazán megvan nélküle... de erről muszáj beszámolnom, ugyanis már lehet fekete fagyit kapni Pécsen! :)

A No. 1 Kürtős fagyi tette be a kínálatába (két kürtős fagyizó is van Pécsen, csak hogy tudjátok) a múlt hónapban. Sok trendi fagyizó nyílt mostanában a városban, és mivel az elmúlt hetekben eléggé felkapottak lettek a fekete kaják, nagyon vártam már, hogy valamelyik előrukkoljon vele.


A fekete színt kókuszból (ha jól tudom, a héjából) származó aktív szénnel érik el. Elvileg két ízben lehet kérni, csoki vagy kókusz, de ezt azért még ki kell derítenem egy következő alkalommal... Tőlünk legalábbis nem kérdezték, milyet szeretnénk, csak a színt (fehéret is tudtak volna adni mellé, sávosan), de én ragaszkodtam a feketéhez :) Kókuszosnak mondanám, de nem volt olvadt bounty beütése, mint általában a kókuszos ízeknek, olyan kis enyhe volt, lágy, egészen egyedi, nekem nagyon bejött. Egyébként csavaros fagyi, azok ízre mindig kicsit visszafogottabbak, és mindig baromi gyorsan olvadnak, látható a képen is, ami két lépésre készült a fagyizótól. Nem is tudtam több képet csinálni, jó gyorsan kell enni, na nem mintha ez problémát okozott volna.

A tölcsér is fekete, viszont a legegyszerűbb típus, nem mondom, jól mutatott így együtt, de szerintem legközelebb édeset kérek inkább, ízre nem tett hozzá az élményhez. Ha már élmény, valami elképesztően morbid az egész, mintha kátrányt nyalogatna az ember, szerintem zseniális :) pláne ha megfogja az embert, szerencsére könnyen lejön, de nem árt néhány zsepivel készülni.

És egy kis vicc a végére: egyrészt, azóta újabb helyen kapható :) másrészt, miután Facebookon körbejárt a híre, egy másik cukrászda, a Caflish gyorsan (és kissé szánalmas hangnemben) megírta egy bejegyzésben, hogy náluk már egy éve kapható. Az övék céklakivonattól lesz fekete, és vaníliaízű. Lehet, hogy azt is kipróbálom ^^

2017. július 29., szombat

Önismereti tag

Megvagyok, itt vagyok, kicsit zsúfoltak most a napjaim, bánom is, hogy EFOTT előtt nem dolgoztam előre ide. Ezt a kérdéssort a Pillecukor blogon találtam, az elmúlt években benne vagyok az önismeret-önfejlesztés témában (munka- és személyes téren is), szerintem nagyon érdekes, élmény volt kitölteni.


1. Mi az, amit ma meg tudsz tenni, de tavaly még nem voltál rá képes?

Problémamegoldás terén sokat fejlődtem az elmúlt egy évben, gyorsabb lett a reakcióidőm, rugalmasabb vagyok, az utóbbi nagyon sok apróságban is megnyilvánul. Olyan hétköznapi dolgokban, mint pl. hogy merek szemre főzni (régebben mindent pontosan kimértem, a begyakorolt kajáknál is).

2. Hogyan állítanád fontossági sorrendbe a következő szavakat: boldogság, pénz, szerelem, egészség, hírnév?

Boldogság, szerelem, egészség, pénz, hírnév.

3. Egyetlen mondatban válaszolj: ki vagy te?

Őszintén remélem, hogy erre nem tudok egy mondatban válaszolni :)


2017. július 23., vasárnap

Pentagram harness

No, hétfőn megjöttünk EFOTT-ról/RockMaratonról, nem tudom, lesz-e élménybeszámoló, képek nélkül nem akkora dolog olvasni, de még meglátom. Viszont ez a bejegyzés nagyon aktuális, ugyanis mindkét fesztiválon viseltem a szóban forgó ruhadarabot.

Mostanában folyton szembejöttek velem a neten pántos, hámszerű kiegészítők, nem is csodálom, hogy megkedveltem őket. Mivel azért nem tudtam, tartós lesz-e a dolog, vagy csak hirtelen fellángolás, nem akartam nagyon bevásárolni, csak Aliexpressről rendeltem két fazont, az egyik a mellkason pentagramot formáz. Nem rendeltem még ruhát neten keresztül, de nem aggódtam a méret miatt, pici vagyok, S-est kértem mindkettőből, erre a pentagramos nagy lett -.- és amúgy is vacak volt, alig voltak pár helyen rögzítve a pántok egymáshoz, komoly agymunkát igényelt rájönni, hogyan vegyem fel. Bosszankodtam egy kört, de visszaküldeni nem akartam, gondoltam, alkalomadtán szűkebbre varrom, ahol kell.

Szegényke elég bután néz ki kiterítve...

Az ihlet egy nyár eleji szombaton jött, nemcsak szűkebbre akartam venni, rájöttem, hogy nagyon sok fém karika van itthon (hat-nyolc darabra volt szükségem más projektekhez, és húszas pakkot tudtam venni), és mennyire király lenne egy fém karikás verzió... Azon nyomban szétvágtam szegénykét, és elkezdtem összeilleszteni. Nem volt egyszerű, sokáig ugyanolyan átláthatatlan volt, mint eredetileg, pedig amint rávarrtam azokat a pántokat, amik az egész kulcsát jelentik, már tök egyértelmű volt, csak mire én eddig eljutottam... néha komolyan azt hittem, hogy veszett ügy (ne tudjátok meg, hányszor hajítottam el káromkodva), ráadásul szinte zsibbadt az agyam, ahogy próbáltam irányba állítani a pántokat, akár magamon, akár kiterítve. De nagyon jó, hogy nem hagytam magam elkeseredni, imádom a végeredményt.


Úgy érzem, nagyszerű lett, minden pánt a helyén van, az egész fazon olyan, amilyennek elképzeltem. Nem mondom, jobban mutatna picit kisebb karikákkal, de még ez a diszharmónia is tetszik benne. Elvittem RockMaratonra és az EFOTT utolsó napján is felvettem, imádtam viselni :) nem kell rá figyelni, nem csúszik el, és jól mutat lenge felső alatt vagy akár egy egyszerű topra ráhúzva is.

Annyira dög, ez biztosan nem csak fellángolás :) 

2017. július 21., péntek

Called to you so clearly

Túl sokak halálát könnyeztük meg az elmúlt másfél évben. Nyugodj békében, Chester, remélem, végre békére lelsz.

2017. július 10., hétfő

EFOTT

Mikor ezt olvassátok, én már Velencén vagyok. Na nem bulizni, hanem dolgozni. Főleg.

Idén a PTE az EFOTT házigazdája, így a civil falu pavilonját az egyetem szervezeti egységei fogják megtölteni, köztük mi, a Karrier Iroda. Igyekszünk mindenkit megszólítani, elmondani, mi miért vagyunk és hogyan igyekszünk segíteni a hallgatóinkat, miért jó a PTE-re járni, miért jó Pécsen egyetemistának lenni. Hárman megyünk az irodából, viszünk kiadványokat, mini tanácsadást, élő társasjátékot, nagyon izgatottak vagyunk, legalábbis mi lányok biztosan, az iroda egy szem hímnemű tagjának volt már lehetősége efottozni korábban.


Be kell vallanom, nem kellett még összepakolnom egész hetes fesztiválozáshoz - amíg Pécs mellett volt a RockMaraton, évről évre mentem ki az egész hétre, na de reggel haza is buszoztam zuhanyozni, enni, regenerálódni. Szóval a korábbi luxushoz képest ez új, viszont kapunk szállást, úgyhogy mégsem egész hetes sátrazásra kell készülnöm. Ha már RockMaraton, pénteken átszökök egy estére Dunaújvárosba, a Hammerfallt szeretném hallani, és legalább megnézem magamnak az új helyszínt, eddig elmaradt. Öt körül leteszem a munkát, értem jön az emberem, éjszaka sátrazunk, reggel pedig vissza Velencére. Izgi :)


Ami az EFOTT zenei programját illeti, igen sokszínű, minden nap találtam néhány zenekart, akiket szívesen meghallgatnék, na nem sokat, de a másnapi kötelezettségeinket tekintve pont eleget. Már csak azt kell eldöntenem, hogy a nagyokat vagy a kicsi tribute bandákat részesítsem előnyben, hajlok az utóbbira, korábbi tapasztalataim szerint fantasztikus bulikat szoktak csinálni.


Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz ez a hét, jó lesz kicsit kiszakadni a hétköznapokból, se ebook olvasó, se varrnivalók, viszont egy kis táncot lehet, hogy beiktatok, kellene gyakorolni a következő fellépésre, ha lesz hely hozzá, akár csak az első néhány, kevésbé dolgos napon. Na de majd meglátjuk :)

2017. július 7., péntek

Irodai festegetés

Hogy az elején kezdjem: az iroda, ahol dolgozom, októberben új helyre költözött. Nagyon vártuk, és az új épület király, nagyszerűen sikerült berendezni az új helyiségeket, de némi csinosítás azért rájuk fér. Beruháztunk néhány képkeretre, de kiderült, hogy nagyméretű fotókat nyomtatni elég drága mulatság, szóval a dolog csak állt és állt. Az első nyári megbeszélésen viszont szóba került a rendrakás, raktárrendezés, irodacsinosítgatás téma és már nem is tudom, hogyan, de arra jutottunk, hogy fessünk valamit mi magunk.


Annyit azért tudni kell rólam, hogy hiába jó a kézügyességem és hiába vagyok kreatív, rajztehetségem, na az nincs. Emellett szerintem általános iskolás koromban festettem utoljára és nem élveztem a dolgot különösebben, habár ebben közrejátszik a rajztanárunk is, mondanom sem kell, a pedagógusok gyöngyéről beszélünk... szóval azt hittem, valami fröcskölős, minden koncepciót nélkülöző árnyalatkevergetésnél tovább nem fogok jutni, de azt egész izgatottan vártam.



Ehhez képest, ahogy elfoglaltuk a tárgyalóhelyiséget és összekészültünk, már akartam valami tervet, valami nem túl komolyat, valami út közben alakíthatót és végül az éjszakai égboltnál kötöttem ki. Sötét színeket szerettem volna, átmeneteket, csillagokat és fákat. És sikerült... még most is alig hiszem el. Tudom, milyen érzés alkotni, megvalósítani, ami a fejemben van és szeretni a végeredményt, de hogy ez színkeveréssel és ecsetvonásokkal társuljon, ez új.

Egyébként temperával dolgoztam, és a képeken ugyan nem látszik, de középen lilás árnyalatokat is kapott. 

Imádtuk mindannyian, remek csapatépítő program volt,
és van még néhány dekorálni való helyiség, úgyhogy meg fogjuk ismételni :)

2017. július 1., szombat

Csont medál

Ez a csontdarab már nagyon régóta a birtokomban van. Az emberem édesanyjának a kertjében találtam, valószínűleg disznóé és a kutya fogai formálták ilyenné. Megtetszett, elraktam, de el nem tudtam képzelni, hogyan lesz ebből ékszer. Utánaolvastam, hogyan kell kezelni a csontot és kissé macerásnak tűnt, de beszélgettem egy ismerősömmel, aki foglalkozik preparálással, Ő megnyugtatott és ellátott néhány hasznos tanáccsal. Viszont amíg ki nem találtam, milyen foglalata legyen vagy esetleg átfúrjam-e, nem akartam hozzányúlni. Aztán egyszer csak meguntam a dolgot, vettem ékszerdrótot, és nekiestem.


Kifőztem, sikáltam, smirgliztem, majd fehérítettem. Az én esetemben nem lett volna fontos kifőzni (bőven lepucolták a kerti rovarok, amíg meg nem találtam), de jól leáztatta a szennyeződések egy részét. A fehérítésért külön köszönet jár anyumnak, aki hígított nekem hidrogén-peroxidot és nem kellett ezért külön vennem, hiába, jó a vegyészszülő a háznál :). Ebben bő két napot ázott, hófehér nem lett, de ez nem is volt célom, mivel sanszos volt, hogy eléggé elszíneződött már a csont, illetve nem is tudtam tükörsimára csiszolni, és hát sosem csináltam ilyet... azt meg semmiképp nem szerettem volna, hogy látványosan foltos legyen, szóval itt megálltam.


A foglalat életem első ékszerdrótozása, látszik is rajta, de ahhoz képest jól néz ki, és stabil, ez a lényeg. Ha később ügyesebb leszek, talán megcsinálom újra, de van valami odaillő a kezdetlegességében. Már csak azt remélem, hogy nem fog elszíneződni vagy koszolódni a csont, fogalmam sincs, mit kell akkor vele kezdeni, esetleg töményebb hidrogén-peroxiddal át lehetne kenni majd, de ezen majd aggódom akkor. Hosszú láncon szoktam hordani, de bőrön se lehet rossz, olyan, mint valami fétis :)

Nektek hogy tetszik?

2017. június 28., szerda

Múzeumok Éjszakája 2017

Ez most nem látogatói beszámoló. Hanem fellépős, az első ezen a blogon :)
Csak nagyon röviden: 2012-ben kezdtem hastáncolni, törzsi fúziós stílust Gyenis Boglárkánál és 2014 márciusa óta fel is lépek a csoportjával, az Oriental Fusionett-tel. Változatos a paletta, falunapoktól kezdve a bálokon át a nagyobb rendezvényekig van minden, néha egy-egy verseny is. Ez a nyár most kimondottan sűrű :)



Idén Múzeumok Éjszakájára felkért minket a pécsi Csontváry Múzeum, az egyiptomi időszakos kiállítás miatt igyekeztek az egész programot ehhez igazítani, így jöttünk mi a képbe. Direkt törzsi fúziót kértek :)