2017. október 17., kedd

Volt egy fellépésünk még tavaly nyáron, amit el akartam mesélni. Ki akartam írni magamból. Aztán inkább megtartottam magamnak. Nem tudom, miért, talán akkor elég volt, hogy ott van piszkozatban. De most elmesélem.
Szóval volt egy fellépésünk még tavaly nyáron, egy fesztiválocskán. Kimondottan jól ment, és volt velünk egy dobos, élő dob ment a koreók mellé, király volt. Utánunk egy komlói rockzenekar lépett fel, apummal és az urammal kedveljük őket, így egyértelmű volt, hogy maradunk, ott volt apum egyik régi osztálytársa, jó buli volt, az egész este jó volt tulajdonképpen, egy pontig.

Elég hülye elrendezésű művházban volt a rendezvény, valószínűleg egy régi udvarházat újítottak fel, a nézőtérre, a színpad mögötti helyiségbe, a büfébe és a mosdóba is külön ajtón lehetett bejutni a teraszról, ennek köszönhetően az este folyamán jó párszor megmutathattam magam az odakint iszogató úriembereknek, előbb talpig sminkben, egy szál melltartóban, aztán bakancsban és bőrdzsekiben. Valamikor éjfél magasságában kimentem a mosdóba, és egy 6-8 fős társaságtól kaptam is meghívást erre meg arra, amiket határozottan de mosolyogva hárítottam, nem tűntek különösebben veszélyesnek, meg hát ez olyan megszokott, apum osztálytársa is említette az este folyamán, hogy kapott ajánlatokat.

Már bent voltam a fülkében, amikor hallottam valamit, az ajtó nyílását meg valamilyen szóváltást, de nem is foglalkoztam vele, kijöttem, megmostam a kezem, majd megláttam a páromat a mosdó előterében. Fura volt, hogy ott van és elég feldúltnak tűnt, de még tetszett is, hogy milyen édes, hogy elém jött... nem raktam össze a képet. Csak abban a pillanatban esett le, mikor nyitottam az ajtót, és a már említett 6-8 fős banda ott állt, szoros félkörben az ajtó előtt. Nem volt balhé, pár másodpercig méregettük egymást, majd félreálltak, valamit beszólogattak, amíg visszamentünk a művház nézőterére, de nem emlékszem már, hogy konkrétan mit.
Különösebben nem pánikoltam be, ahhoz túl szürreális volt az egész, de azért mellbevágott, amikor megláttam őket a wc ajtajában. Meg amikor a kedves elmesélte, hogy rossz érzése volt, és gondolta, elszív egy cigit a mosdó előtt, aztán meglátta, hogy jönnek utánam és benyitnak... Mivel nem jöttek nekünk, és a nem épp nagydarab emberemtől is megijedtek annyira, hogy végül a wc ajtaján kívül maradtak, volt egy olyan érzésem, hogy nem bántottak volna. De mi van, ha mégis... mi van, ha az uram nem jön utánam a biztonság kedvéért? Mi van, ha belöknek mosdóba, vagy neadjisten az egyik fülkébe? A lehető legrosszabb forgatókönyvek pörögtek a fejemben, majd úgy három zeneszám után konstatáltam, hogy jó, nekem akkor itt vége a koncertnek. A páromnak mondanom sem kellett semmit, csak ránéztem és már vette is a kabátját. Szerencsére ezek áttették addigra a székhelyüket a büfébe.

Az igazán érdekes az, ami utólag jár a fejemben. Elsőre az, hogy igazából megúsztuk. Igazából nem történt semmi. Majd jobban belegondolok és rájövök, hogy az, hogy nem érzem magam áldozatnak, hogy nem nyúltak hozzám, nem erőszakoltak meg és nem vertek félholtra mindkettőnket, nem jelenti azt, hogy nem történt semmi. Ezek a srácok úgy gondolták, vicces, macsó és izgalmas beszólogatni, ijesztgetni, követni, zaklatni, határokat átlépni, az történt. És nem mentség az, hogy csak a szájuk nagy, hogy részegek voltak, vagy hogy én mennyire tűntem olcsónak és bármire kaphatónak a hastáncos szerelésemben.

2017. október 9., hétfő

Kedvencek - szeptember

Nem vagyok elkésve, még nem :)

Olvasnivaló


Itt nehéz igazságot tenni, de legyen talán Gaiman régóta húzott-halasztott novelláskötete, a Felkavaró tartalom (a Lord Valentine kastélya is fantasztikus, de arról - vagy a trilógiáról - még biztosan lesz szó). Tavasszal, az Amerikai istenek befejeztével azonnal előkaptam ezt és a Törékeny holmikat, mindkettőben van egy-egy novella Árnyékkal, amiket gyorsan be is faltam. Tetszettek is, a Felkavaró tartalom viszont itt elakadt és csak hónapokkal később vettem fel a fonalat. Ami hiányzott, az a Gaiman-féle kommentár a novellákhoz, én ezeket nagyon szeretem. És valahogy, nem is tudom, ezek az írások most nem voltak olyan erős hatással rám, és összességében nem is volt olyan felkavaró élmény, mint a Tükör és füst vagy a Törékeny holmik, amik olykor tényleg kitéptek belőlem valamit. Persze vannak ebben is nyugtalanító darabok (a legjobb értelemben), de a legtöbb inkább megmosolyogtatott valamilyen módon, ami egészen új élmény volt. Tetszett.

Néznivaló


Végre egyben, teljes egészében megnéztem a Más világot. Fel nem fogom, hogy maradhatott ki, mindig is látni akartam, de vagy elaludtam vagy máshoz volt kedvem, pedig igazán kár lett volna lemaradni róla. A történetről nagyon röviden annyi, hogy adott egy csonka család, fényérzékeny gyerekekkel és enyhén idegbajos anyával (meg a háborúban eltűnt apával), akik egy iszonyúan félreeső, régi házban élnek, ahová új személyzet érkezik, de mintha nem ők lennének az egyedüli új lakók. Az anya bármennyire is próbálja tagadni és reális magyarázatot keresni, nagyon úgy tűnik, hogy kísértetek vannak a házban, és a szolgálók körül sem stimmel valami. Sőt, az anyával sem stimmel valami... Baromi hangulatos, igazi hátborzongatós film.

Hallgatnivaló


Még mindig Alice Cooper hatása alatt vagyok. A koncerten elhangzott a School's Out, méghozzá az Another Brick in the Wall-al összedolgozva. Keresgéltem, de nem találtam az Alice-számok között, azt hittem, olyan különlegesség, amit csak élőben szoktak előadni. Aztán csak meglett a titok nyitja, ugyanis Alice Coopernek, Joe Perry-nek és Johnny Deppnek(!) van egy közös bandája, a Hollywood Vampires, és az azonos című albumukon szerepel ez a szám. Brian Johnson és Slash is közreműködött benne, minden másodperce aranyat ér.


Mik voltak a Ti kedvenceitek?

2017. október 3., kedd

Reggeli rutin

Nem vagyok egy morning person, bármennyire is szeretném. A helyzet egész más, mint kamaszkoromban, messze vagyok attól a hétalvótól, magamtól is normális időben ébredek, sőt, amikor magam választhattam meg a beosztásomat, akkor is a korai kezdésre voksoltam. Élvezem a reggeleket. Egy gond van: képtelen vagyok felkelni. Háromszor nyomok szundit, és mikor végre kihámozom magam a világfájdalmamból, a produktivitásom bizony az ágyban marad.
És itt már bőven nem a lekésett buszokról van szó, egyszerűen vannak reggelek, amikor már azt is eredményként könyvelhetem el, hogy megittam a kávém és rendesen felöltöztem. Ide rutin kell.



2017. szeptember 28., csütörtök

A-England kívánságlista

Ez az ősz a szanálásé. Kiszanáltam két szatyornyi ruhát, tucatnyi sminkcuccot, meg a körömlakk készletem felét. Nem túlzok :) a kolléganőim segítségével utóbbiakból végül csak kettő maradt nálam, aminek nagyon örülök - mellbevágó élmény volt szembesülni azzal, hogy a termékek, amikért az üzletben még megvadultam, és nem volt olyan opció, hogy otthagyjam őket, most, megválva tőlük, semmilyen érzést nem váltottak ki belőlem. Az elmúlt években (bár nem tudatosan emiatt) nem is vásároltam újabbakat, egyszerűen már nem csavarja el a fejem semmi - kevés kivétellel. A-Englanddel még mindig kilóra meg lehet venni.


Az áraik szerencsére kijózanítják az embert, de ez az a márka, amire hajlandó vagyok költeni. Egyszer-egyszer, karácsonykor vagy a szülinapomra. Inkább erre, mint öt másik, olcsóbb darabra, csak úgy random. Sötét tónusok, különleges árnyalatok, egyedi témák... minden körömlakk maga a megtestesült költészet, romantika, vagy gótikus regény.


2017. szeptember 19., kedd

A könyveink, ha eláztak

Nem szoktam kádban olvasni, esőben se nagyon, de ez a videó azért baromi hasznos lehet, ha mégis úgy járunk, ahogy. Nem igazán értettem, miért engedik meg a Tudásközpontban, hogy vizet vigyél be magaddal (csak örültem neki, szép is lenne lejárogatni a ruhatárhoz), így már világos :)